Tárolás vagy raktározás?

2018-05-10 09:32:59

Íme: két olyan fogalom, amelyet sokszor rokon értelmű szóként szoktunk használni: a tárolás és a raktározás. Pedig nem ugyanazt jelentik, még akkor sem, hogyha hasonló jellemzők felfedezhetők a két fogalom között. Mostani írásunkban azonban nem csak arra keressük a választ, hogy mi is a különbség, tárolás és raktározás között, hanem arra is, hogy a bérsátor vajon melyik tevékenységet tudja hatékonyabban ellátni.

Rövid vagy hosszútávú áruvédelem?

Ha nagyon egyszerűen akarnánk megfogalmazni, akkor a tárolást alapvetően a termelők, illetve a nagykereskedők végzik, míg a raktározási funkciók ellátása, főként a kiskereskedőkre háruló feladat. Kezdjük is a tárolással! Meghatározása szerint a tárolás anyagok hosszabb-rövidebb ideig történő elhelyezését jelenti. Elsődleges célja a tárolásnak a készletek állagmegóvása, szaknyelven szólva az áruváltozás megelőzése. Az áruforgalom részeként a tárolás folyamata egyesíti a tárolást közvetlenül megelőző folyamatokat, valamint követi a raktáron belül zajló fizikai folyamatokat. Ilyenek lehetnek például az áru mozgatása, valamint az egységrakományok képzése is. Ide tartozik azonban készletek nyilvántartása, ellenőrzése is, hiszen ennek hiányában nem tudnánk felelősen gazdálkodni a készletekkel.

Rendszerint, a raktározás a tárolásnál bővebb tevékenységi kört jelent. A raktározás ugyanis nem csak a minőségének megóvását, hanem a fogyasztásban jelentkező eltérések kiegyenlítését is jelenti. Amikor tehát raktározunk, akkor – az áruváltozások megelőzésén túlmenően – legfontosabb célunk, hogy az általunk forgalmazott termékek akkor álljanak a vásárlók vagy viszonteladók rendelkezésre, amikor számukra szükségesek. Természetesen ehhez elengedhetetlen, hogy a kiskereskedelmi raktár az értékesítési ponthoz – jelen esetben az üzletünkhöz – közel helyezkedjen el. Jellemzően ezért a raktározás rövidebb időtartamú áruvédelmet jelent, hiszen az a jó, hogyha a terméket a lehető leggyorsabban tudjuk eladni – szaknyelven szólva a lehető legkisebb az árukészlet napokban kifejezett forgási sebessége.

Nagykereskedelmi vagy kiskereskedelmi tevékenység?

A kérdésre a helyes válasz: attól függ, hogy milyen áruról van szó, illetve milyen tevékenységet folyatunk. Alapvetően, a nagykereskedelmi, illetve termelő tevékenységet folytató vállalkozásoknál a tárolás a jellemzőbb, hiszen ott nagyobb tömegű áru elhelyezését kell, hosszabb távon megoldani. Gondoljunk csak bele: magát a nagykereskedelmi raktárat is úgy alakítják ki, hogy tartós helyet biztosítson az árunak. Pontosan ezért a tárolás feladatát végző nagykereskedelmi raktáraknál fontos szempont az alapvető infrastruktúra, valamint a rendelkezésre álló terület nagysága. Ezzel összefüggésben a bővíthetőség is lényeges szempont, hiszen előfordulhat, hogy a későbbiekben az eddiginél is nagyobb mennyiségű áru tárolásáról kell gondoskodnunk.

Ezzel szemben a kiskereskedelmi egységeknél inkább raktározás történik. Ott ugyanis nem csak az áruvédelem lényeges szempont, hanem az is, hogy az áruk a lehető leggyorsabban álljanak a vásárlók rendelkezésére, így elkerülve a készlethiány problémáját. Ami nem csak bevétel kieséshez, hanem a vállalkozás jó hírnevének csorbulásához is vezetne.

Döntsön Ön is a professzionális bérsátorok mellett!

Legyen szó az áru ideiglenes vagy hosszabb távon történő elhelyezéséről, bérsátor segítségével mindkét feladat költséghatékonyan oldható meg.

Vállalkozásunk, a Pentagon Csoport professzionálisan, akár egyetlen nap leforgása alatt meg tudja oldani a tárolási és a raktározási problémákat is. Nálunk elsődleges szempont, hogy Ügyfeleink igényeit az elérhető legmagasabb színvonalon, illetve elérhető árakon szolgálhassuk ki. Munkatársaink a sátrak kiszállítását, elhelyezését, valamint összeszerelését is elvégzik. Megrendelőnknek így semmi más dolga nem lesz, minthogy a kész tárolóhelyiségben elhelyezze az áruját.